Betöltés...
Költöztek és megújultak

informatika termeink

Sikeresen vagyunk túl egy iskolai kereteken belül megvalósított projektünkön. Mertünk nagyot álmodni, így a 2024/2025-ös tanévtől beindítjuk harmadik szakmánkat turizmus-vendéglátás ágazaton, úgymint cukrász és cukrász szaktechnikus. Ehhez szüksegessé vált 2 informatika termünk elköltöztetése az "A" épületből. Így teljes terjedelemben már ez az épületünk ad majd helyet a vendeglátásban tanulóinknak.

A korábban varrodaként és kőműves tanteremként szolgáló "D" épületben lévő tanműhelyünk adta át helyét az informatika oktatásnak. 

Nem kis feladatot vállaltunk, hiszen teljes átépítésre volt szükség. Három hónap alatt sikerült sok-sok szorgos kéz munkájával átalakítani, berendezni és használatba venni. A második félévtől már itt tanulhattak informatikus diákjaink, és már ágazati és szakmai vizsgájukat is az új termekben tehetik le. A két teremben együttesen 40 diák tud egyidejűleg informatikai szakmai tárgyakat tanulni, gyakorolni.

Szeretnénk köszönetet mondani elsősorban fenntartónknak, a Premontrei Női Kanonokrendnek a projekt megvalósításához való anyagi hozzájárulásért, támogatásért, valamint mindenkinek, aki egy kicsit is részt vett a munkában: Ványiné Mészáros Anitának a munkafolyamatok szervezéséért és koordinálásáért, Teil Bélának és Teilné Kerekes Mártinak az elektromosság kialakításáért, az asztalos, lakatos, kőműves oktatóknak: Fuchs Tibornak, Kristály Istvánnak, Kapcsos Sándornak, Pataki Bertalannak,  és tanulóiknak, valamint kollégánknak Kristály Jánosnak a pakolásért, szerelésekért, Ványi Csabának a festő munkáért, a Nokia Solutions and Networks Kft.-nek az adomány bútorokért, Nádudvari Gábornak a bútorok elrendezéséért, pakolásáért, Veres Vicának a tisztaságért és végül, de nem utolsó sorban Péntek Béla kollégánknak és az összes informatikus diákunknak az informatikai rendszer kialakításáért, mely kiváló gyakorlatnak bizonyult számukra. Hálát adunk a Jóistennek, hogy mindehhez erőt adott nekünk és hálásak vagyunk, hogy ilyen munkatársakkal dolgozhatunk együtt.

Itt nem állunk meg, ezzel belevághatunk következő nagy projektünkbe, ami a cukrász szaktantermeink kialakítása lesz. Ennyi szorgos, összetartó kézzel ez is bizonyosan hamar elkészül.

Schramek András 

igazgató