Betöltés...
Szent Vér nyomában

Bátán

2026. október 9-én a Premontrei Női Kanonokrend által fenntartott intézmények dolgozói közös lelki napon vettek részt, amelyen hálát adtak intézményeik fennállásáért. A zarándoklaton szép számmal vettek részt iskolánk oktatói és dolgozói.

A zarándokcsoport először a Bátaszéken található neogót Nagyboldogasszony templomot, valamint a 12. században a Bécs melletti heligenkreuzi ciszterci kolostor mintájára épült egykori kolostor romjait látogatta meg. Az épületegyüttesről Johanna nővér és Schramek András igazgató tartott rövid előadást.

A bőséges ebéd után a csoport Bátára látogatott, amely arról az eucharisztikus csodásól ismeretes, ahol a középkorban egy szentmise alkalmával a szentostya valóságosan is átváltozott Krisztus testévé és vérévé. A középkori alapokra épített bazilikában a zarándokcsoport szentmisén vett részt Márton atya vezetésével, valamint megismerkedett a hely történetével Sümegi József diakónus előadása nyomán.

Köszönjük az együtt töltött lelkiekben sok gazdagságot nyújtó napot iskolánk fenntartójának.